Forrás: MTI Archívum
Vízilabda - Világ Kupa (1. rész), Kemény Dénes: "Nekikmegyünk!"
2002.08.25. 13:47
Belgrád, 2002. augusztus 25., vasárnap (MTI) - "Nekikmegyünk! Nem abból kell kiindulni, hogy a jugoszlávokat kétszer megvertük, hanem abból, hogy kedden 6-3-as vezetés után 7-6-ra kikaptunk tőlük. Még egyszer ilyesmi nem fordulhat elő!"
Így fogalmazott Kemény Dénes, a vízilabda válogatott
szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére néhány órával a belgrádi
Világ Kupa este fél 10-kor kezdődő magyar-orosz döntője előtt.
Együttese egy hónap híján három éve Sydneyben megnyerte a VK-t,
tehát címvédőként száll vízbe a jugoszláv főváros legendás
Tasmajdan-uszodájában. Ugyanitt már szép sikereket könyvelhettek el
a hajdani klasszisok (Szívós, Faragó, Molnár és a többiek): a
hetvenes évek nagy sorozata épp ebben a létesítményben indult az
1973-ban első alkalommal megrendezett világbajnokság megnyerésével,
s - szintén premier volt - 1979-ben is ugyanabban a medencében
kezdődött a Világ Kupa, mint amelyik most a helyszíne a vízi
ütközeteknek. Igaz, akkor a végső elsőséget a rijekai második
felvonás után ünnepelhette Gyarmati Dezső legénysége.
Eddig összesen 11 VK zajlott le, ebből hármat a magyarok
nyertek, emellett 1 második és 2 harmadik helyet szereztek. Az
oroszok, illetve "elődeik" mérlege: 2 kupagyőzelem, s 1-1 második,
illetve harmadik hely. Utoljára 1995-ben Atlantában voltak dobogósok
a magyar és az olasz válogatott mögött.
A vasárnapi esti derbi lesz a két rivális 27. összecsapása 1993
óta, a mérleg magyar szempontból: 20 győzelem, 1 döntetlen, 5
vereség. A legemlékezetesebb párharcot a sydneyi olimpia döntőjében
vívták, amit a magyarok 13-6-ra, azaz kiütéssel nyertek meg. Abból a
"csodacsapatból" most kilencen (Szécsi, Steinmetz, Biros, Fodor,
Kásás, Benedek, Molnár, Kiss G. és Vári) készülődnek az ismétlésre.
A küzdő felekről sok minden elmondható, csak az nem, hogy
"ismeretlenek" lennének a másik fél számára, tudniillik június 29.
óta átlagban alig 10 naponta játszottak egymás ellen, a magyarok
ötször nyertek, az oroszok egyszer, a keddi csoportmeccsen, a
gólkülönbség imponálóan kedvezőbb a címvédő számára: 63-46.
A VK utolsó napjának programja:
20.15 ó, a 3. helyért: Jugoszlávia-Olaszország
21.30 ó, döntő: Magyarország-Oroszország
A finálét ugyanaz a bírópáros - a spanyol Borrell és olasz
Caputi - vezeti, amelyik a csütörtöki 9-7-es győzelmet hozó
magyar-jugoszláv csoportmeccset diirigálta.
Vízilabda - Világ Kupa (2. rész), 3. Jugoszlávia
2002.08.25. 21:23
A házigazda Jugoszlávia szerezte meg a harmadik helyet Belgrádban a 12. vízilabda Világ Kupán, miután a bronzmeccsen kétgólos győzelmet aratott az olaszok ellen.
Világ Kupa, a 3. helyért:
Jugoszlávia-Olaszország 6-4 (2-0, 1-1, 1-2, 2-1)
Vízilabda - Világ Kupa (3. rész), orosz siker, 2. Magyarország
2002.08.25. 22:45
A belgrádi vízilabda Világ Kupa felénél még 6-4-re vezettek a magyarok, de a meccs második részében nem csak egyenlítettek az oroszok, hanem 5 mp-cel a vége előtt a győztes gólt is megszerezték.
Világ Kupa, döntő:
Oroszország-Magyarország 10-9 (2-3, 2-3, 4-2, 2-1)
Belgrád, v: Borrell (spanyol), Caputi (olasz)
Magyarország: Szécsi - Steinmetz, Biros, Kásás 2, Benedek 3,
Molnár 1, Kiss G. 2, csere: Fodor 1, Vári, Bárány
Az orosz góllövők: Sztratan, Jerisov, Zinnurov, Csomakidze 2-2,
Gorskov, Garbuzov 1-1
Emberelőny: 11/6, illetve 11/7
Csak 79 mp-et kellett várni a magyarok vezető góljára: Benedek
akcióból volt eredményes. Gyorsan jött azonban Sztratan válasza
emberelőnyből, utána viszont az ellenfél három hasonló helyzetet
kihasználatlanul hagyott. Nem így előbb Molnár, majd - miután
Zinnurov még kiegyenlített - Kiss G. (2-3).
A második 7 perc Kásás "álomejtésével" kezdődött, a másik
oldalon Gorskov lőtt akciógólt (3-4). Fodor növelte ismét kettőre a
különbséget, az utolsó perc első gólját Sztratan, a másodikat
Benedek lőtte, ezzel lett 6-4 az eredmény a magyarok javára a döntő
felénél.
Az addigi "ötből egy" emberelőnyarányt a térfélcserét követően
gyorsan korrigálta az ellenfél: 3 és fél perc alatt Jerisov (2), s
Csomakidze révén háromból hármat kihasznált és fordított (7-6). Kiss
G. szerencsére "lemásolta" őket (7-7), de aztán, szintén
létszámfölényben, fölé lőtt. A befejezés 1-1 találata (Benedek,
illetve Zinnurov) azt jelentette, hogy 8-8-ra alakult az állás, s
maradt a döntés az utolsó játékrészre.
Ennek első fele minimális változást hozott (9-9). A magyarok
1:58, az oroszok 1:10 perccel a vége előtt létszámfölénybe kerültek,
de nem módosult az eredmény. A befejező pillanatokban, amikor már
mindenki a hosszabbításra gondolt, az oroszok támadhattak, s 5
mp-cel a lefújás előtt Csomakidze, Kásással a nyakában, centerből
megszerezte a Villág Kupa-diadalt jelentő találatot (10-9).
A magyarok nem játszottak olyan jól, mint egy nappal korábban a
jugoszlávok ellen, az oroszok önmagukat múlták felül, s nekik volt
egy kicsivel több szerencséjük. Nem adták fel akkor sem, amikor
rendszeresen kétgólos hátrányba kerültek, s ennek köszönhetik, hogy
három héttel a Világliga-elsőség után övék lett a Világ Kupa is.
A 12. Világ Kupa végeredménye:
1. Oroszország
2. Magyarország
3. Jugoszlávia
4. Olaszország
5. Görögország
6. Spanyolország
7. Egyesült Államok
8. Horvátország
++